A Tomcsa Sándor Színház a huszadik század közepén élt fiatal sorozatgyilkos, Roberto Zucco életét és randalírozását dolgozta fel, Bernard-Marie Koltès drámája alapján.
A megteremtett világ sötét, kétségbeejtő és romlott. Mintha mindig éjszaka lenne, mégis a sötétségben lüktet valahol egy város nyomornegyede, tele prostituáltakkal, stricikkel, lefizethető rendőrökkel. Hatalmas fekete falak mozognak, mechanikusan, mint egy gép. Néhol teret adva a szereplőknek, néhol kiszorítva őket a játéktér szélére. Így fokozva a bezártság érzetét. Ebben a térben csak megkeseredett emberek léteznek, ha egy-egy mondatban megcsillan az emberség és a szeretet, a környezet kíméletlenül eltapossa.
A előadás mozaikszerűen épül fel, jelenetek követik egymást ugrálva időben és térben. A történet két szálon fut. Zucco gyilkosságait látjuk és a szerelméért önmagát feláldozó lány sorsának alakulását.
Bármennyire is meg akarjuk ismerni Zuccót, személyiségének csak egy-egy árnyalatát láthatjuk. Hiába a sok önvallomás, Roberto Zucco esetében a néző érzi, hogy soha sem fogja megérteni ezt a fiatal zavarodott fiút. Vagy talán értjük csak, nem akarjuk elfogadni a szabadságvágyát? Ő mindenhonnan menekül. Minden házból, utcáról, parkból, városból, sőt, ha tehetné, az egész világból. Egy ember, aki nem tudja elfogadni a korlátokat, melyekkel körül van zárva, mint madár a kalitkában. Őt nem foghatják el és nem tarthatják fogva. Sohasem. Mégis a szemében a világ egy börtön, hiába szökik meg, még több fal és bezártság várja. Egyetlen vágyát árulja el, eljutni a hóval borított Afrikába, egy nem létező helyre, ahol talán ő is megnyugvást lelhet.
Talán maguk az emberek a legnagyobb ellenségei. Nem is biztos, hogy igazán ölni akar, sokszor, mintha magát kényszerítené, hogy cselekedjen, néhol, mintha kedvtelésből tenné. Ő láthatatlan szeretne lenni, egy kukában túró kóbórkutya, aki senkit nem érdekel, akire senki nem néz megvetően.
Mindemellett megelevenedik egy zárt világban élő lány története, aki ellenszegülve a saját előre eltervezett életének, próbálja újra megtalálni Zuccót. A férfi elvette a szűzességét, most már hozzá tartozik, mint egy verekedés utáni seb. Szinte érezzük minden mozdulatában a szabadság boldogságát. Ő ténylegesen feláldozza magát.
Nem ő az egyetlen nő, akinek Zucco jelent menekülési lehetőséget. Ő jelentené a mentsvárat a gazdag feleségnek is, aki szenved, leginkább azt gyűlölve, hogy a saját életében van eltemetve. Zucco a szeme láttára öli meg fiát, ő mégis a gyilkossal tart. Ellentétes érzelmek kavarognak benne. A gyászában elveszíti saját identitását, és a Zuccoval való életben látja az új kezdetet. Talán ez a legmegrázzóbb pillanat, a hatéves kisfiú gyilkossága. Kis szappanbuborékok röpködnek, és csak egy fénypötty jelzi a gyerek útját. A gyilkos arcán kétségbeesés, az anya sír, majd mindent beterít a vér. Így már végleg nincs esély a megbocsátásra. Az apa-, anya-, rendőrgyilkosból egyszerre gyerekgyilkossá válik.
Az utolsó jelenet, mintha egy mennybemenetel lenne, a napban megfeszített latorral. Most már végre szabad? Nem tudhatjuk. Hiszen nekünk sincs lehetőségünk megszökni a saját létezésükből, ahogy nem tudunk elszökni a világ elől sem, bármilyen elkeserítő ez a hely. Nincs menekvés az élettől, akárhogy szeretnénk.
dráMA8 - kortárs színházi találkozó 